Tekerj az egészségedért!

Tegnap úgy néztem esni fog, és így kihagytam a szokásos keddi tekerést. Nem is volt lelkiismeret furdalásom, mert aztán tényleg esett. Az már más kérdés, ha nagyon akartam, akkor elmentem volna, mert a langyos nyári eső általában szuper jó.

Szerda este 5 óra tájban vágtam neki a tekerésnek. Most is volt pár fekete felhő, és mennydörgés, de nem érdekelt. Ahogy beértem az erdőbe a kidőlt fánál hirtelen négyen lettünk. Miután én emeltem át először a kerékpárt a fiúk előre engedtek, de amikor ezt észrevettem mondtam, hogy menjenek. Nincs mit szépíteni a dolgon, mire felértem a kisdombra, meg mire legurultam, rám vertek vagy 60-70 métert. Pedig délután a Giro nézése közben még úgy éreztem duzzadok az erőtől. És lám most két srác alaposan levert, mintegy ,,száműzött a városkörzetibe”. No, de mindig is mondtam, hogy nekem nem év szerinti kategóriába kell kvalifikáltatnom magam, hanem súlycsoportba a +100 kilóba. (A +kilókról – a 100-on felül – most ne essék szó!)

Az akácosban a kisdombot és a két hupit, ha lassan is, de megtekertem. A hosszú egyenesben kicsit felpörögtem, de egyszercsak hirtelen elkezdtem érezni, hogy nem jó az ülés. Törte az ülepem. Akkor jutott eszembe, hogy ma még nem sétáltam. Ettől az érzéstől egyre inkább úgy gondoltam, hogy ma a nyárfásban nem erőlködök felfelé, hanem sétálok. Úgy is lett. Viszont elkezdtek a bogarak körözni körülöttem, ami zavart meg féltettem is a sebes ballábamat. Úgy, hogy rövidesen újra nyeregbe voltam. A köves út előtti hosszú egyenes közepesen sáros volt, nem ártott észnél lenni, nehogy megcsússzak.

Visszafelé a Sóstói-erdő tele volt futókkal, kocogókkal és kerékpározókkal. Bár, ettől még szépen haladtam. Sőt, imponált is, hogy másokkal mehetek egy darabon. A tornapálya egyenese viszont maga volt a káosz; sokan lettünk és köztük kisgyerekek is. Nagyon oda kellett figyelni. Végül is megúsztam…

Nagyon jól esett a mai edzés.